Lábánné Hollai Kata vagyok, tanító, anya és okleveles hordozási tanácsadó. (A Hordozóháznál tanultam.)
Nevelőszülőként lettem anya, akkor kezdtem hordozni is. Mostanra negyedszer hordozok, a kisfiamat. A Szentendrei-szigeten élünk, közel az erdőhöz, Dunához, hegyekhez és az állatokhoz. Közelről szemlélhetem a természet harmóniáját, az állatok öngondoskodását (pl.: csibék kelnek, nyuszik születnek).
Sok édesanyának segítettem már egy-egy ötlettel, tapasztalattal a hordozásban, innen jött az ötlet, hogy elvégzem a tanácsadói képzést. Fontosnak tartom ugyanis, hogy olyan tanácsokat tudjak adni, melyek megállják a helyüket szakmailag is. Örömmel segítek újszülött kortól akármeddig, nemcsak anyáknak, az egész családnak.
Fél évig tudatosan a tudásom fejlesztése, tapasztalatszerzés volt a célom, 2025. májusától indult a hivatalos tanácsadói vállalkozásom. Azóta is számtalan családnál jártam, és segítettem megtalálni a számukra megfelelő eszközt, módszert.



Ingyenes 1×1!

Rendszeres kérés, főleg a kismamáktól, hogy adjak átfogó képet a hordozásról. Gyakran hallom tőlük, hogy el vannak veszve a kínálatban, a néha elletmondó tanácsok, módszerek, eszközök tengerében. Sokáig nehezen tudtam nekik segíteni, hiszen nehéz tömören, érthetően, mégis minden fontosat átadva beszélni a hordozásról.

Éppen ezért dolgoztam ki egy Hordozós 1×1-et, amelyben megtalálod az alapvető fogalmakat és a hordozók világába is betekintést nyerhetsz.

  • Megtudhatod, mi fán terem a hordozás
  • Áttekintést kapsz a hazai piacon leggyakrabban előforduló hordozókból (infografika)
  • megismerkedsz 6 alapvető hordozótípussal
  • mutatok 6 konkrét hordozót, amelyek igazán népszerűek idehaza és szakmailag is a legjobbak között vannak
  • mindezt gazdagon illusztrálva, piktogramokkal segítve a megértést, átláthatóságot

Hordozóház, ahol a hordozási tanácsadást tanultam.

Görgessen a tetejére